CAPM képzés – hogyan készüljünk a vizsgára?

Projektmenedzserek, vezető szakemberek számára kiválóan alkalmas a CAPM képzés, melynek keretein belül elsajátíthatják a résztvevők mindazt a tudást, amely az eredményes projektek megvalósításához szükséges. Akár pályakezdők számára is javasolt a képzés, hiszen segítségével egy piacképes, akár külföldön végzett munka során is használható végzettség szerezhető. Nagy előnye, hogy pályakezdők is olyan tudásra tehetnek szert, mellyel saját karrierjüket előmozdíthatják. Nézze meg erről készült összeállításunkat, melyet Budapesten készítettünk! A komoly karrier és a nagy volumenű projektek kivitelezéséhez vezető úton kezdő lépés lehet a CAPM képzés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a minősítés megszerzése nem csak anyagi téren éri meg, de a szakmai prestige alakulását illetően is.

capm-vizsgafelkeszito

Felkészülés a CAPM vizsgára

A vizsga előfeltételének számít a középfokú végzettség, az érettségei. Meghatározott óraszámban szükséges projektmunkában részt venni és minimum 23 óra képzés is előfeltétel projektmenedzsment témában. Annak érekében azonban, hogy a vizsga valóban sikeresen záruljon, nélkülözhetetlen a szerteágazó tudás. A bukások hátterében nem csak az szokott állni, hogy a képzés anyaga egy elég speciális területet ölel fel, hanem a komplex kérdések nehéz megválaszolhatósága is. Gyakran előfordul, hogy egy-egy kérdésre több helyesnek tűnő válasz is létezik, s így valóban csak azok vehetik sikeresen az akadályokat, akik komplex rálátással rendelkeznek a területre. Jelentkezzen vizsgafelkészítő kurzusra, és menjen biztosra a megmérettetésen!

A szükséges tudás elsajátítása nem lehetetlen, ám tény, hogy a koncentrált tanulás nélkülözhetetlen a sikeres vizsga érdekében. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a felkészítő kurzus fontosságát, amely a legjobb segítségnek bizonyul. Tekintse meg Budapest legnépszerűbb CAPM vizsgafelkészítőjét – honlapjukat itt érheti el. A szakemberek felhívják a figyelmet azokra a kritikus pontokra, amelyekkel rendszerint problémájuk szokott lenni a vizsgázóknak. A képzés kifejezetten vizsgaorientált, tehát sorra kerülnek mindazok a területek, amelyekre garantáltan számítani lehet majd a vizsgán. Nem csak az egyébként is bárki számára elérhető tananyagot taglalják a hozzáértők, hanem lehetőséget kínálnak arra is, hogy a hallgatók speciális kérdéseikkel is megkeressék őket. Az így elsajátítható tudás tehát valóban mélyebb és jobban használható lesz a vizsgán.

capm kepzés

Ez utóbbi lehetőség kiemelt népszerűségnek örvend, hiszen a hallgatók között sokan vannak, akik már jelenleg is a területen tevékenykednek, vagy saját cégüket szeretnék felvirágoztatni. Mindehhez gyakran nincs másra szükség, mint arra, hogy kérdéseikre valóban hozzáértők válaszoljanak. Az elméleti oktatáson túl a trénerekkel megbeszélhetőek azok a gyakorlati tapasztalatok is, melyeket továbbgondolva lehetőség nyílik a sikeresebb piaci jelenlétre. Nem ritka, hogy egy-egy konkrét szituáció megoldásához is segítséget nyújthat az, ha valóban tapasztalt, az elméletet és a gyakorlatot is pontosan ismerő profik nyújtanak tanácsokat.

A CAPM képzés felkészítő tanfolyamokról

A felkészítő kurzus során minden gyakorlati feladat, teszt azt szolgálja, hogy a felmerülő capm-kurzushelyzetekre megfelelő felkészítést kapjanak a résztvevők. Nem csak az elméleti tudás fontos, hiszen a projektmenedzsment képzés tipikusan olyan terület, ahol a gyakorlatban történő érvényesülés és a problémamegoldó képesség is kiemelt jelentőséggel bírnak. Ha a megfelelő tudás elsajátítása mellett egyfajta rálátást és profi megközelítést is magáénak tudhat, akkor már jó eséllyel indulhat a vizsgán.